Fehérgyarmat – Csapos Jánost a Nagybányáról érkezett Gherman Christian váltja a fehérgyarmati kispadon.
Gherman Cristian munkába állt Fehérgyarmaton – © Fotó: tudósítónktól
Tengernyi szezont húzott le úgy a Fehérgyarmat, hogy a szinte bevehetetlen katlanban már akkor összetették kezüket az ellenfelek, ha megúszták egy-két gólos „gyufával”. Első ránézésre ezért tűnhet meghökkentőnek, hogy az NB II-es férfi gárda ősszel három vereséget szenvedett saját otthonában – elvégre nem ehhez szokott a jóban-rosszban is hűségesen kitartó, legendásan szép számú drukkerhad. Persze, semmi nem történik véletlenül, ráadásul a térség – sajnos – nem arról híres, hogy hosszabb távon csábító esélyt nyújtson a karrierre, biztos egzisztenciára áhítozó fiataloknak.
– A szezon előtt hat játékos távozott, akik közül néhányan meghatározó embernek számítottak – ecsetelte az eseményeket Tankóczi Gyula, a fehérgyarmati egyesület elnöke. – Pótlásukat helyi fiatalokkal próbáltuk megoldani, de egy-két váratlan sérülés keresztülhúzta terveinket. El kell ismerni, kevesebb pontot szereztünk, mint azt eredetileg gondoltuk, na és a csapat mentalitását sem nevezném kifogástalannak, holott korábban az volt a jellemező, hogy éppen az akarati tényezők segítettek minket a nehéz szituációkban. Egyfajta stagnálás jellemezte a szakmai munkát, ami nem segítette a jó szereplést… A keret összetétele, a folyamatos hiányzások miatt kalkulálni lehetett azzal, hogy hazai pályán is gondjaink akadhatnak, a tőlünk erősebb együttesekkel szemben nem igazán volt esélyünk. Pozitívum, hogy a közönség továbbra is kitartott mellettünk, változatlanul telt ház előtt játszottuk a meccseinket, amit nagyon meg kell becsülni.
Január 5-én kezdte a felkészülést a Fehérgyarmat, mégpedig új edzővel az élen – no meg próbajátékosokkal. Az új szakvezető, a harmincnégy éves Gherman Christian a határ túloldaláról, Nagybányáról érkezett, eddig a román szuperligában szereplő klub junior legénységét irányította. A búcsúzó tréner, Csapos János posztját megöröklő személy feladata, hogy a szatmáriak elkerüljék a süllyesztőt.
– Egyértelműen a bentmaradás kiharcolása a cél! – nyomatékosította Tankóczi Gyula. – Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de ez sem lesz egyszerű megvalósítani, Korábban nem hitte volna senki, hogy ilyen helyzet is adódhat, de tudomásul kell venni, egyrészt semmi nem állandó, másfelől a bajnokság rendkívül kiegyenlített. Egy-két győzelemmel akár a középmezőny élére is felugorhatunk, ugyanakkor egy rossz szériával nagyon veszélyes pozícióba sodródhatunk. Létfontosságúnak ígérkezik, hogy az idegenbeli, úgymond négypontos meccseken mikét szereplünk. Remélem, mindenki átérzi a felelősséget és ennek megfelelő hozzáállást tanúsít a folytatásban.
KM-KT