Héjjassal szárnyalhatnak tovább

Szabolcs-Szatmár-Bereg – Edzőváltások, új játékosok igazolása „színesítette” az NB II-es kézilabdacsapatok felkészülését.

Minden nehézséget átvészelt Hadobás István edző és Kölcsey – a diákcsapat folytathatja jó szereplését
Minden nehézséget átvészelt Hadobás István edző és Kölcsey – a diákcsapat folytathatja jó szereplését – © Fotó: Racskó Tibor

A kézilabda NB II-ben szereplő szabolcsi együttesek nem vitték túlzásba a téli erősítést. A hétvégi bajnoki folytatásra melegítő csapatok jobbára csendben tették a dolgukat, magyarán a munkára figyeltek. Akadtak azért kivételek, így például a Fehérgyarmat, amely mindjárt három román játékost szólított soraiba.

Ráadásul edzőváltás is „színesítette” az elmúlt hónapot: immár az ugyancsak a határ túloldaláról érkezettGherman Christian felel a szakmai vonalért, miközben a korábbi tréner, Csapos János anyírbátori junior legénységét irányítja a jövőben. A szatmáriak – Harangi Péter személyében – kapust is igazoltak, és az előkészületi tornákon elért eredmények azt sugallják, acélosabbak lesznek, mint a nem túl sikeres őszi idényben.

Ugyanakkor a tiszavasvári szakmai stáb is csipkedte magát: az őszi szezon finisében tréneri posztot elvállaló, eközben a Kisvárda játékosaként is pályára lépő Türk Ferenc januártól teljes mellszélességgel a gárda szereplésére koncentrálhat. További három friss szerzemény is csatlakozott a kerethez, ami aligha árthat a bentmaradásért vívott harcban.

Női fronton is zajlott az élet. A Kölcsey DSE-Nyíregyháza egy kapust igazolt, a baj csak az, hogy a szokásos influenzajárvány nem kímélte a lányokat.Gyimesi Lola egészségügyi problémái miatt egy hónapra kidőlt, sőt, még ezt is lehetett fokozni – további gondot okozott, hogy Hadobás István edző bicepszakadás miatt kényszerpihenőre szorult. De a diáktársulat mindent átvészelt, és a jelek szerint semmi akadálya, hogy folytassa príma bajnoki produkcióját.

Viktoria Tsybulenko személyében az ukrán élvonalból érkezett balátlövő a Kisvárdához, míg a másik újonc, Héjjas Tímea mindkét szélen bevethető – vagyis, nyugodt szívvel állítható, az első helyre hajtó egylet finoman szólva sem gyengült.

Kézilabda: NB II., átigazolási körkép

Férfi

Fehérgyarmat

Távozott: –
Érkezett: Calin Gaboreanu, Ionut Puscas, Alexandru Balint (mindhárom Nagybánya), Harangi Péter (Hajdúböszörmény).

Kisvárda

Távozott: Koi Endre, Türk Ferenc (mindkettő Tiszavasvári).
Érkezett: –

Nyírbátor

Távozott: Rontó Ádám (Tiszavasvári).
Érkezett: –

Mátészalka

Távozott: –
Érkezett: Mihail Lazareanu (Csenger).

Tiszavasvári

Távozott: Bíró Dávid (munkahelyi elfoglaltság miatt).
Érkezett: Türk Ferenc, Koi Endre (mindkettő Kisvárda), Rontó Ádám (Nyírbátor), Kovács László (Hajdúnánás), Bíró Imre (Debrecen).

Női

Kisvárda

Távozott: –
Érkezett: Viktoria Tsybulenko (Karpatia Ungvár), Héjjas Tímea (Nyíradony).

Kölcsey-DSE-Nyíregyháza

Távozott: –
Érkezett: Simai Olga (Hajdúnánás).

 www.szon.hu

Leave a Comment

Scroll to Top