Fehérgyarmati VSE | 2017 január

január, 2017

  •  

    A második mérkőzésre elfogyott az erő 2017.01.30 11:34 Fehérgyarmat – A Fehérgyarmat NB II-es férfi kézilabdacsapata két előkészületi mérkőzést vívott a román élvonalban szereplő Szatmárnémetivel. Mindannyiszor érvényesült a papírforma, a vendégek előbb 27–23- majd a szombat délutáni második találkozón 29–16-ra nyertek. Az eredményekből is kitűnik, hogy az első összecsapáson a Falcsik Miklós irányította hazai legénységnek sikerült megszorítani a látogatót, míg a folytatásra elfogyott az [...]

  •  

    4. helyezés a II. HUN-IOR kupán! A hét végén második alkalommal rendezték meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabda Szövetség szervezésében a HUN-IOR Kupa nemzetközi utánpótlás tornát. Kisvárdán és Gyulaházán huszonhat – köztük tizennégy határon túli – együttes lépett pályára. Ukrajnából, Romániából, Szlovákiából és első alkalommal Lengyelországból is érkeztek utánpótlás kézilabda együttesek a II. HUN-IOR Kupára. Magyarországról is több csapat jelezte részvételi szándékát, így Kecskemétről, Mezőkövesdről [...]

  •  

    A két barátságos meccsen két 16 éves srác, Nicoară és Tăuţean is pályára lépett. Két jó barátságos mérkőzésen két győzelemmel zárta a téli felkészülést a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata, amely szombaton a magyarországi harmadosztályban szereplő Fehérgyarmati VSE vendége volt. Az első, délelőtti találkozón 27–23-ra, aznap délután pedig 29–16-ra győzte le határon túli ellenfelét Várady Gyula vezetőedző legénysége, azonban Kibédi Albert másodedző szerint ezeken a [...]

  •  

    Férfi felnőtt felkészülési mérkőzés Fehérgyarmati VSE – Szatmárnémeti VSK 23-27 /11-17/ jv.: Móré Tamás, Pásztor Attila kiállítás: 8 perc, illetve 6 perc hétméteresek: 3/3, illetve 4/3 A román 1. osztályban szereplő ellenfelünk ellen ,úgy gondolom tisztességesen helytálltunk. – Falcsik Miklós Felföldi R., Harangi. P., Csontos M. 5, Hangos D. 5/3, Illés N. 3, Karikás K. 1, Kun Sz. 3, Pálfy V. 4, Ruzsinszki B., [...]

NO MORE POSTS TO SHOW